A Várhegy alatt átvezető alagút ötlete a Lánchíd építésének megkezdésével egy időben merült fel. A Várhegynek nekifutó híd ugyanis csak ezzel együtt tehette valóban eggyé a két várost: ezzel vált közvetlenül elérhetővé a Krisztinaváros, illetve a nyaraló és kiránduló területként egyre népszerűbbé váló budai hegyvidék. A hídépítést kezdeményező Széchenyi István gróf már az 1840-es években nekilátott a tőke előteremtésének. A Lánchíd tervezője, William Tierney Clark elkészítette a terveket, megvalósításukhoz azonban a forradalmi események miatt nem kezdtek hozzá.
Széchenyi tervét a híd 1849. novemberi megnyitása után egy konzervatív politikus, Ürményi József elevenítette fel. Ő szervezte azt a részvénytársaságot, amely 1853 és 1856 között megvalósította az építkezést. A végleges tervek elkészítésével és a kivitelezéssel Clark Ádámot, a Lánchíd itt letelepedett építésvezetőjét bízták meg, aki felhasználta volt munkaadója terveit is.
Az építkezés 1853 elején kezdődött, a 200-300 munkás hét és fél hónap alatt fúrta át a hegyet. A Várhegyet alkotó kemény kőzet felrobbantásához 800 mázsa lőport használtak fel. Az építéshez szükséges meszet magából a hegyből nyerték, a kitermelt köveket pedig a budai rakpart építéséhez használták fel. Az építőknek a Várhegy üregeiből megállíthatatlanul csordogáló vízzel volt legtöbb bajuk, mint ahogy a fenntartás során is a talajvízzel szembeni védekezés jelentette a legnagyobb műszaki problémát. Az ünnepélyes megnyitóra 1857. április 30-án került sor.
Az alagút a Lánchíd hat és fél milliós összköltségéhez képest viszonylag olcsón, mintegy 524 ezer forintból készült el. Használatáért 1918-ig - a hídhoz hasonlóan - fizetni kellett. A tojás alakú boltozattal épült alagút teljes hossza 340 méter, szélessége 9,5 méter, magassága pedig a kapuknál 10, középen 8 méter. A Lánchíd felőli bejáratát a híddal összhangban álló klasszicista stílusban alakították ki. A krisztinavárosi homlokzat - amely csak 1869-ben készült el - Frey Lajos tervei alapján a korszak romantikus architektúrájának felelt meg. Ez a második világháborúban elpusztult, s 1949-ben Benkhard Ágost tervei szerint, sima kő kváderekkel, modern stílusban állították helyre.
