A mai formájában szabálytalan háromszög alakú tér a város északi, ún. Bécsi kapuja mögött alakult ki három nagy és egy kisebb utca összefutásánál: délről a Táncsics és a Fortuna, nyugatról a Nándor utca, valamint ugyancsak nyugatról a Kard utca találkozik itt. A tér egy eredetileg jóval nagyobb középkori teresedés, illetve területi egység az ún. Szombathely (másként Szombat piac) része volt, és annak fokozatos beépülésével, két részre szakadásával jött létre. A helyszínen végzett leletmentő ásatások és régészeti megfigyelések alapján egykor épületek álltak a tér ma üres középső részén is, de a török kor végi helyszínrajzokon már nagyjából a mai alakjában látható. Délkeleti oldalán, kb. a mai evangélikus templom helyén tüntetik fel ekkor az azabok (a török várőrség, illetve a folyami flotta gyalogos alakulata) jégvermét. A térnek nevet adó kaput egyébként éppen a hódoltság korában kezdték Becs kapuszu-nak, azaz Bécsi kapunak nevezni. Maga a tér a barokk korban még mint Wiener platz (Bécsi tér) szerepel, és csak 1850 körül tűnik fel a Wiener Thor Platz (Bécsi kapu tér) forma. A visszafoglalás után a körülötte állt romos, középkori eredetű épületeket fokozatosan igényes barokk, illetve copf, majd klasszicista épületekkel cserélték fel. Mindebben szerepe volt annak is, hogy a tér és környéke egyes ingatlanait különböző építőmesterek és festők szerezték meg. (A házak újjáépítését erősen visszavetette az 1723-as tűzvész, amely éppen a szomszédságban tört ki.) Végső formáját azonban csak a 19. század végén, a 20. század elején nyerte el, miután - jórészt korábbi épületek helyén - felépült az evangélikus templom (délkeleti rész) és a Magyar Országos Levéltár hatalmas tömbje (északi oldal - Bécsi kapu tér 2-4.). A hajdan egységes miliőre ma már csak a nyugati oldal négy, egymás mellett álló háza (Bécsi kapu tér 5-6-7-8.), és keleti oldal egy épülete (Bécsi kapu tér 1.) emlékeztet. 1936-ban a tér közepén Kazinczy Ferencnek emeltek emlékművet. Azóta a helyszín arculata alapvetően már nem változott dacára annak, hogy épületei az 1944-1945-ös ostrom során, majd 1956-ban igen erős sérüléseket szenvedtek.

A teret körülölelő házakban érdemleges régészeti kutatások még nem voltak, így azok kiépülésére csak a műemléki helyreállítások során végzett megfigyelések, illetve történeti források alapján lehet következtetni. Legújabban régészeti leletmentésre, megfigyelésre volt mód a tér északi-északkeleti oldala alatt feltáruló alagút- és pincerendszerben. Ezek az alagutak az itt korábban állt épületek pincéit kötötték össze.