A középkori forrásokban ilyen és hasonló néven szereplő épület, pontosabban épületegyüttes - melynek helyét a történeti kutatás nagyjából a fent jelzett telkek területére teszi (bár tartozékai a várfalon kívül is lehettek) - egykori szerepét tekintve komoly viták tárgyát képezi. Egyesek királyi pénzverőkamarát látnak benne, mások az első budai királyi palotát. Annyi bizonyos, hogy az ingatlan kezdetben királyi tulajdonban volt, s hogy az uralkodó is tartózkodott falai között.
Első említése az ifjú Vencel (vagy ahogy magyarul magát neveztette: László) király 1301-es budai bevonulásához köthető. Az erről szóló, 1310 körüli német nyelvű forrás Kammerhofnak, azaz Kamaraudvarnak nevezi, s leírja, hogy Vencel - miután a Nagyboldogasszony-templomban misén vett részt - kíséretével együtt ide érkezett, és itt szállt meg. A későbbi uralkodók vagy családjuk itteni tartózkodására egyéb bizonyíték nincs, közvetett adatnak tartható viszont, hogy 1349-ben Erzsébet özvegy királyné (Nagy Lajos király anyja) az általa itt alapított Szent Márton-kápolnára búcsúengedélyt kért a pápától. 1382-ben mindenesetre kikerült a királyi kézből, mert Nagy Lajos király a budaszentlőrinci pálos szerzeteseknek adományozta. A pálosok azonban csak viszonylag rövid ideig birtokolták, mert 1416-ban elcserélték Cillei Hermann gróf, horvát bán (mellesleg Zsigmond király apósa) egyik budavári ingatlanjára. A Cillei-család magvaszakadtával az ingatlan birtoka 1458-ban visszaszállt a koronára, de 1460-ban Hunyadi Mátyás ismét eladományozta Guthi Országh Mihály nádornak és fiainak. Ettől kezdve ez a család birtokolta egészen 1541-ig.
Az 1530-as és 1541-es ostrom idején a városnak ez a része súlyos ágyúzást szenvedett, és a városfal egy része is leomlott. Nagy valószínűséggel ennek az objektumnak a budai tetők felé magasodó tornyos épületegyüttese azonosítható az 1541-es Schön-féle metszeten, amely egyben az utolsó rá vonatkozó adat. Az együttes mögötti, északra eső várfalszakasz védelmére - nyilvánvalóan az 1530-as ostrom tapasztalatait figyelembe véve - épült ki valamikor 1541 előtt az Erdélyi bástya, a maga korában modernnek számító védmű. A török korból ide vonatkoztatható adat nem ismeretes, a korszak végére a komplexum nagyrészt elpusztult. A visszavívás idejéből származó helyszínrajzokon ezen a helyen egy szabálytalan sokszög alakú épülettömb kontúrjai látszanak, északi végében elkülönítve jelölt, toronyra emlékeztető építménnyel. A barokk korban ez az épületegyüttes eltűnt, és az akkori térképek már teljesen megváltozott helyrajzot ábrázolnak, s még a korábbi bástya is teljesen átalakult. Egykori formáját ma már csak régészeti ásatások alapján lehetne tisztázni, de a területen mindeddig csak előzetes kutatások folytak.
A Zolnay László által 1962-ben végzett kisebb feltárások a középkor több periódusából származó, különböző kisebb-nagyobb épület maradványait hozták napvilágra, amelyeket azonban nem lehet összefüggő rendszerbe helyezni. Azonosíthatóak lettek viszont a török kor végi helyszínrajzokon ábrázolt "torony" maradványai, valamint - az immár barokk kori lőportárépület északi végében - előtűntek egy másik, eddig ismeretlen kaputorony alapfalai is. (Utóbbiakat egyes kutatók azonosíthatónak vélik az első Szombat kapu maradványaival.) Ez mindenesetre azt bizonyítja, hogy az Erdélyi bástya a korábbi kaputorony előterében, annak védelmére épült, másrészt, hogy egyes középkori maradványokat az új lőportár kialakításánál is figyelembe vettek.