A budai tanács 1694-ben határozta el egy Szentháromság-emlék felállítását a lakosságot ekkoriban rendszeresen pusztító pestisjárványok elleni védekezés céljából, illetve az azok megszűnése miatti hála jeléül. Az első Szentháromság-szobor alapkövének letételére 1700-ban került sor. A szobor - Ceresola Vereio építész és Ferretti Bernát kőfaragó alkotása - 1706-ban készült el. 1709-ben - egy újabb járvánnyal összefüggésben - az alkotást Újlak külvárosba helyezték át, s a magisztrátus egy még nagyobb, díszesebb Szentháromság-szobor létesítését határozta el. A ma is álló emlékoszlop Ungleich Fülöp szobrász alkotása, a domborművek és címerek faragására Hörger Antal kapott megbízást. Az emlékoszlopot 1713. június 11-én avatták fel.

A hatszögletű obeliszk párkányának szobrai: a sebeit mutató Szent Rókus, a feszületet tartó Szent János, a vállain a kis Jézust tartó Szent Kristóf, valamint lángoló szívvel Szent Ágoston, a liliomszálat tartó Szent József és a testében nyilakkal Szent Sebestyén. A párkány alatti három dombormű közül az első Dávid király bűnbánó könyörgését, a második a Buda várában dühöngő járvány borzalmait jeleníti meg, míg a harmadik a Szentháromság-emléket ábrázolja. A domborművek között három címer látható: a császáré, Buda városáé, valamint Magyarországé.

A hat szobor felett húzódó párkány három kiugró részén Szűz Mária, Keresztelő Szent János és Xaveri Szent Ferenc szobrai állnak. A talapzat felső részét angyalfejek díszítik, legfelül van a Szentháromság szoborcsoportja: az Atya kormánypálcával, a Fiú kezében a kereszttel, s felettük galamb képében a Szentlélek lebeg.