A mai tér a középkorban a többnyire németek által betelepült, középső városrész piacteréből alakult ki. A korabeli piactér a mainál jóval nagyobb lehetett, északi és déli térfala az idők során erősen változott, eltolódott, míg a keleti és nyugati többé-kevésbé eredeti helyén maradt fenn, bár formájában, kiosztásában erőteljesen átalakult. A tér északi határa a 13. században még a mostani Szentháromság utca környékén húzódhatott, majd a fokozatos beépítések hatására dél felé tolódott. A déli vége eredetileg még valószínűleg a város keleti (Szent János vagy Vízi-) és nyugati (Zsidó) kapuját összekötő út vonalában lehetett, később viszont a beépítések hatására ez valamelyest északabbra tolódott.
A 14. század második felében Nagy Lajos király Szent György tiszteletére kápolnát építtetett a téren, mely az északi részen, nagyjából az 1849-es honvéd emlékmű környékén állt. A kápolnától északra lévő térrész ekkorra valószínűleg már jórészt beépült, és ezzel a középkori tér alapformájának kialakulása nagyjából megtörtént. Ettől kezdve a középkor folyamán Szent György térként vagy Szent György piacaként emlegették. (A középkori és a mai Szent György tér nem azonos helyen volt.) Északról és délről két-két utcán, a mai Tárnok és Úri, illetve a Színház és Szent György utca középkori elődjein, valamint a két városkapun át lehetett megközelíteni.
A török korban a templomot dzsámivá alakították át, és Orta dzsáminak, azaz Középső dzsáminak nevezték. A kor végéről származó egyes helyszínrajzok tanúsága szerint lassacskán a templomtól, illetve dzsámitól délre eső középső sáv egy részét is beépítették, azonban továbbra is élelmiszer-piacként, csarsuként használták. Az itteni török épületek alighanem csak hevenyészett, kereskedőbódészerű építmények lehettek, mert a visszafoglalás után nem sokkal már nyomuk sem maradt. Velük együtt hamarosan elbontásra kerültek a dzsámivá alakított Szent György-templom romjai is, melyek a 18. század eleji barokk helyszínrajzokon már nem szerepelnek. Mivel helyére később már nem építkeztek, a tér így északi irányban kibővült.
Buda visszavívása után a teret a város - kezdetben inkább városerőd - fő tereként tartották számon, ezért is nevezték Haupt Platznak, azonban - a pasák egykori közeli palotája alapján - egy darabig (1718) még a Pascha Platz elnevezése is előfordult. Már nem sokkal az ostrom után a déli oldalon állt középkori épületek helyén felépült a vári főőrség (Hauptwacht) épülete. A katonaság a téren végezte tisztelgéseit, ezért kezdték (először 1728-ban) Paradeplatzként, azaz Dísz térként emlegetni. Gyakorta hozzá értették még a mai Tárnok utcát is. A két elnevezés sokáig egymást váltva fordult elő, s a Dísz tér forma végül az 1879-es, "hivatalos" névadástól rögzült.
A tér többé-kevésbé romos középkori épületei helyén, gyakran a telkek összevonásával és egyes maradványok felhasználásával a 18. század folyamán fokozatosan egy- és kétemeletes barokk és copf házak, paloták épültek. Ezeknek a keleti és nyugati oldalon fennmaradt példái máig meghatározó elemei a helyszín arculatának (Dísz tér 3., 4-5., 10.), míg egy részük elbontásra került (mint a Dísz tér 8.).
A barokk-copf térfalak a 19. közepéig csak kisebb változásokon mentek át, egyes homlokzatokon megjelent a klasszicista stílus (pl. Dísz tér 6., 11., 12., Dísz tér 13.).
Az addig többé-kevésbé egységes hangulatú téren az első jelentősebb változásra a déli oldalon került sor: az 1880-as években elbontották a barokk főőrségi épületet, így a térfal délebbre helyeződött át, s azt most átmenetileg az elbontott épület mögött elhelyezkedő - 19. század közepén épült - evangélikus templom-iskola épületegyüttes alkotta. Ezzel sok évszázad után ismét közvetlen összeköttetés nyílt a két kapu között. Ettől kezdve a térhez kezdték számítani a Ferenc József-kaputól délre álló, korábban a Színház utcához tartozó, barokk eredetű épületet is: Dísz tér 18. Hamarosan a templomot is elbontották, s helyére 1895-1896-ban felépült a Honvéd-főparancsnokság romjaiban máig álló hatalmas tömbje (Dísz tér 17.). Még a parancsnokság felépülte előtt, 1893-ban lebontották az egykor a tér délnyugati, a Fehérvári kapu felé eső sarkán állt barokk házat, s helyére a ma is álló eklektikus kétemeletes bérházat emelték (Dísz tér 16.). Ezzel egy időben készült el a budai vár 1849-es bevételéről megemlékező Honvéd emlékmű, melyet a tér északi részén állítottak föl. 1900-ban elbontották a tér délkeleti, Vízi- vagy Ferenc József-kapu felé eső sarkán álló három korábbi lakóházat is (Dísz tér 1-2.), melyek helyére a Vöröskereszt épülettömbje került. (Az épületben 1918-tól 1945-ig a Külügyminisztérium működött.) A tér északi oldala 1910-ben jelentősen megváltozott, amikor lebontották az egyemeletes copf palotát (Dísz tér 8.), és helyére egy négyemeletes szecessziós bérházat építettek. A 18. századi, gyakran középkori maradványokat is tartalmazó épületek pusztulása ezzel még nem fejeződött be: 1930-ban került egy új, neobarokk épület a Dísz tér 6. sz. barokk eredetű, de a 19. században klasszicista stílusban átalakított ház helyére.
A tér arculata súlyos sebeket szenvedett az 1944-1945-ös ostrom idején. Elpusztult a Dísz tér 1. sz. alatt állt külügyminisztériumi épülettömb (helye máig beépítetlen), a 8. sz. alatti bérház (helyére modern épület került), és a háborús sérülések miatt lebontották a 17. sz. alatti főparancsnoksági épülettömb emeleteit is. Hasonlóképpen elbontották a Dísz tér 18. sz. alatti épületet, mely a két világháború között a tábori püspökség székhelye volt; helyén ma a Püspökkertnek nevezett közpark van. Az elpusztult épületeken túl a többi is sérüléseket szenvedett. A háborús károk helyreállításai valamelyest segítették a tér 18-19. századi képének megőrzését, sőt visszaállítását, mivel a rekonstrukció során igyekeztek az épületeket megszabadítani a rájuk rakódott értéktelen átalakításoktól.
