A teret északról lezáró egyemeletes sarokház három homlokzattal rendelkezik: főhomlokzata a térre, keleti homlokzata a Táncsics Mihály utcára, míg a nyugati a Fortuna utcára néz. Helyén a középkorban négy, különálló, közvetlenül egymás mellé épült ház volt: egy nagyobb méretű, középkapualjas a tér felé, egy a mai Fortuna utcai részen, míg kettő a mai Táncsics Mihály utca felől. Az egykori épületeket kváderkövekből rakott ún. sarok-armírozás választotta el egymástól. A legtöbb középkori részletet a térre néző épület őrizte meg, ezeket a háború utáni újjáépítés során végzett építészettörténeti kutatások hozták napvilágra. A barokk és klasszicista elemekkel díszített főhomlokzaton a középkori eredetről mindössze a kapualjtól nyugatra a lábazaton kibontott és helyreállított, félköríves záródású pinceajtó tanúskodik. A ház eredeti alaprajzi beosztása máig sem változott alapvetően. Dongaboltozatos kapualjából két-két boltozatos helyiség nyílik a földszinten. A nyugati oldalon még a kőkeretes, gótikus ajtónyílások is megmaradtak. Az épület kezdettől legalább egyemeletes volt, amit a keleti és a nyugati emeleti homlokzati részen fennmaradt egy-egy gótikus ablak bizonyít. Míg az előbbi csak egy meglehetősen egyszerű, kifelé szélesedő csúcsíves nyílás, utóbbi töredékes, faragott kőkerete sokkal igényesebb kivitelű. A kőkeret készítését profiljának műformája az 1260-1270-es évekre keltezi: ez az épület jelen ismeretünk szerint Buda városának első - viszonylagos pontossággal keltezhető - emeletes háza. A nyugati homlokzata előtt folytatott régészeti kutatások kimutatták, hogy e helyen volt már egy másik, kisebb és más tájolású épület, amelyet a szóban forgó épület emelése előtt lebontottak. A Fortuna utcai oldalon az északabbra lévő, az utcával párhuzamos épület eredetileg is alacsonyabb volt, középen szűk gyalogos kapualjjal. Egy kis ablakmaradványon kívül különösebb középkori építészeti részlettel ma már nem büszkélkedhet. Több középkori részletet őrzött meg a keleti oldal észak felé eső második és harmadik épülete. Előbbi utcai homlokzatán késő középkori kváderdíszítésű vakolat maradványai bukkantak elő, míg utóbbi földszintjén árkádívek maradványai láthatók.

A török kor után a négy ház maradványaiból három épületet alakítottak ki, ezek közül a tér felé esőt már az 1696-os összeírásban a Vörös Sünhöz (zum Rothen Igl) formában említik. Utóbb a három ingatlant összevonták, és mint Vörös Sün fogadó üzemelt, mely báloknak és színielőadásoknak is otthont adott. 1773-tól Nepauer Máté építőmester tulajdonába került. 1810 körül jelentős átépítést hajtottak végre, s ennek köszönheti máig meghatározó klasszicista architektúráját. 1889-ben az udvari függőfolyosókat modernizálták. A második világháború során csak kisebb sérüléseket szenvedett, s a lehullott vakolat alól ekkor tűntek elő középkori maradványai. A helyreállítások során a térre néző épületrészen szinte teljes egészében meghagyták a klasszicista külsőt, felvillantva azonban a fontosabb középkori részleteket is. Déli főhomlokzata a klasszicista építészet szép példája: a földszinten középen a korra jellemző kapuval és két oldalán üzletbejáratokkal. Öt sima keretezésű emeleti ablaka fölött domborműves díszítésű lunetta van. A középső ablak alatti mellvédmezőben vörösre festett sündisznó domborműves alakja látható, míg a másik négy mezőben lévő domborművek ornamentális mintákat formáznak. A Fortuna utcai épületen a helyreállítás a klasszicista formát őrizte meg. A Táncsics Mihály utcai oldalon az egykori három épület jól elkülöníthető: a főépület kéttengelyes klasszicista oldalhomlokzatán megjelenik a középkori ablakmaradvány, a középső épületet későközépkori kváderminta fedi eredeti és kiegészített formában. A harmadik, északi épület ismét klasszicista formát mutat, ám alsó részében érzékeltették a két árkádívet is.