Válasszon nyelvet

A török kori Buda (1541-1686)

A visszafoglalás

BKPE074A következő ostrom előkészületei 1686 tavaszán zajlottak. Májusban Párkánynál gyülekezett az immár tekintélyes, mintegy 61 ezres létszámú nemzetközi sereg, melynek sorai között a császári többség mellett a különféle kisebb-nagyobb szövetségesek is megtalálhatók voltak: bajorok, brandenburgiak, szászok, svábok, frankok, svédek, de spanyolok, olaszok, sőt még skótok is. Mindamellett még vagy tizenötezernyi magyar is részt vett a hadjáratban, melynek teljes létszáma - a biztosító hadtesteket is beleértve - mintegy százezer fő körül mozgott. Hogy a hadjárat célja Buda lesz, csak május 31-én dőlt el véglegesen, addig ugyanis Székesfehérvár is lehetséges célpontként szerepelt. Az ismét Lotharingiai Károly és Miksa Emmánuel által vezetett csapatok a Duna két partján vonultak fel, és június 16-17-én érték el Pestet és Budát. Előbbit már 17-én el is foglalták, de Buda tényleges ostroma csak 20-21-én kezdődött el. A császári had zöme Lotharingiai Károly vezérlete alatt északról, a Rózsadomb irányából támadott, míg a Miksa Emmánuel vezette "bajorok" délről, a Gellérthegy felől. A sáncolás a teljes ostromlott területet körülölelte. A tüzérség pedig minden pontról szinte folyamatosan lőtte a várat.

RVA9778Budát ekkor a mintegy tizennégyezer fős sereg élén Abdurrahman pasa védte. A város és a vár 1684-ben megsérült védőműveit ekkorra már kijavították, sőt új erődítéseket is építettek, például a mai Szent György tér délnyugati részén és a várpalota északi előudvarán. A város keleti, Vízi kapujától a Duna partjáig kiépített új védelmi vonallal a külváros jelentős részét is a belső védelmi rendszerhez csatolták, biztosítandó a vízhordás lehetőségét.

Utóbbira hamarosan szükség is lett, mert a Víziváros többi részét alig néhány napi ostrommal június 24-én elfoglalták a császáriak. Miután sáncokkal biztosították magukat, futó-, illetve ostromárkaikkal lépésről-lépésre közelítették meg a város északi-északnyugati védműveit. Hasonlóan nyomultak előre a déli részen, a Rondella irányában is, és július 9-10-re már mindkét helyen a falak közvetlen közelébe értek. Mindezek nemcsak a gyalogság és az aknászok előtt nyitották meg az utat az erődítések felé, hanem a tüzérség is egyre közelebb tudott férkőzni. A védők persze igyekeztek ezek kialakítását ágyúzással és gyakori kitörésekkel megakadályozni, az aknákat pedig ellenaknákkal semlegesíteni.

Ennek ellenére - éppen egy török ellenakna felrobbantása következtében - július 13-án az Esztergomi rondellának és a hozzá csatlakozó falnak egyes részei leomlottak, így lehetőség nyílt az északi oldalon az első jelentősebb rohamra. A rohamot azonban kemény kézitusa után, az ostromlóknak nagy veszteséget okozva visszaverték a védők.

RGY95026

Szerencsésebb kimenetelű volt viszont a déli részen a Rondella alatti aknák felrobbantása. Ennek eredményeként a bajorok meg tudták szállni a rombadőlt bástyát körülfogó árkot, melyet most már saját védműként használtak fel, s ágyúkat telepítettek ide. Egyes vélemények szerint egy innen kilőtt ágyúgolyó - inkább csak véletlenszerű - találata következtében robbant fel a törököknek a palota északkeleti részén lévő lőporraktára, mintegy ezerötszáz harcosuk halálát okozva. A védőket azonban még ez sem ingatta meg.

A támadók az északi oldalon újabb aknák robbantásával kísérleteztek, erre a törökök kemény kitöréssel válaszoltak a Bécsi kapunál. Közben hírek érkeztek a török felmentő seregek közeledéséről, s ezért az ostromlók általános támadás mellett döntöttek. A július 27-én három oldalról megindított támadás csak részleges eredményt hozott: az északi oldalon elfoglalták a külső védővonalat, délen pedig a Rondellát; a keleti támadás viszont nem volt sikeres.

HZ80020Még ennyi eredményt sem hozott a következő, augusztus 3-án indított általános roham. Ezután a figyelmet már kifelé kellett irányítani, mert augusztus 14-én Szulejmán nagyvezír felmentő seregeinek egyes egységei megkísérelték az áttörést az ostromlott vár felé. A támadókat azonban visszaverték, s a betörő csapatnak csak egy töredéke jutott el erősítésként a várba. Ezután az ostromlók északon és délen több kisebb-nagyobb helyi támadást indítottak, amelyek azonban csak csekély, gyakran ideiglenes eredményekkel jártak. A palota déli részén mindenesetre már sikerült megvetni a lábukat.

Augusztus 29-én a felmentő seregek még egyszer megkísérelték áttörni az ostromgyűrűt, ezúttal észak felől. A kísérlet azonban véres kudarcba fulladt, s mivel közben a császáriak erősítésére az erdélyi hadtest is megérkezett, Szulejmán visszavonult dél felé. A védők sorsa ezzel megpecsételődött.

A folyamatos ágyúzás után 1686. szeptember 2-án, délután öt órakor egyszerre több ponton indult meg a sorsdöntő támadás. Először az északnyugati falszakaszon, az Esztergomi rondellától délre sikerült betörni a városba, majd az északi részen is. A védőket fokozatosan szorították dél felé, de komolyabb ellenállásra már csak a mai Hess András tér környékén találtak. Itt esett el kezében karddal az utolsó budai pasa, Abdurrahman is. A déli részen a bajorok támadása viszont elakadt, s csak akkor sikerült a palotába visszahúzódott török csapat vezérét, Abdurrahman helyettesét, Iszmail basát megadásra bírni, mikor a támadók északról is harapófogóba szorították, s nyilvánvalóvá vált számára, hogy a város elesett. Éjszakára Buda - 145 év után - ismét keresztény kézben volt. (Mind az 1684-es, mind az 1686-os ostromban részt vett a fiatal Savoyai Eugén herceg, aki 1697. szeptember 11-én már mint császári főparancsnok fényes győzelmet aratott a Tisza mentén felvonuló II. Musztafa szultán felett Zentánál - lovas szobra 1900 óta büszkén áll a királyi palota keleti teraszán.)

 DZS11A