Habsburgok Budán
A Mária Terézia alatt kibővített palota ugyan mindig készen állt a király fogadására, az uralkodó azonban csak ritkán, akkor is rövid időre látogatott Budára. Hiába rendezték be fényűzően a császári lakosztályokat a bécsi Hofburg raktáraiból származó bútorokkal, a rezidencia lakatlan szigetként magasodott a város fölé. Ezt a csendet csak futólag törték meg a Habsburg-ház családi vagy hivatalos ünnepei, esetleg fejedelmi látogatások. Az egyetlen hosszabb királyi tartózkodásra 1809-ben került sor: a Napóleon elől Bécsből elmenekült I. Ferenc töltött itt néhány hónapot.
Életet csak a palota déli szárnyában lehetett találni, ahol 1790-től a nádor rendezkedett be. (A nádor a király után következő választott rendi méltóság volt: ő elnökölt az országgyűlés felsőtábláján, a Helytartótanácsban, a legfőbb bíróságon, sőt ő volt Pest megye főispánja is.) A rendiség utolsó szakaszában, 1848-ig ezt a fontos tisztséget hárman töltötték be, s mindegyikük a Habsburg-családból származott: Sándor Lipót főherceg 1790-1795 között, öccse, József 1796-1847-ig, az ő fia, István pedig 1848 szeptemberéig állt a magyarországi közigazgatás és igazságszolgáltatás élén.
A három nádor közül leghosszabb ideig József élt Budán, s leginkább ő hagyott nyomot a főváros képén. Különösen Pest fejlesztését tekintette szívügyének, amely működésének fél évszázada alatt provinciális kisvárosból az ország politikai, gazdasági, kulturális központjává vált. A rendek és az udvar ellentéteinek kiegyenlítésére többször vállalt közvetítő szerepet. Kulturális és szociális intézmények, gazdasági vállalkozások sorának alapítását, fejlődését támogatta hivatali eszközeivel, de olykor magánvagyonából is.
A nádori család lakosztályait a palota déli szárnyán - a mai Budapest Történeti Múzeum helyén - alakították ki. (A főszárnyat mindig az uralkodó részére tartották fenn, de nagyobb eseményekre a nádor igénybe vette a reprezentációs termeket.) Józsefnek az orosz uralkodóházból választottak feleséget. Pál cár lánya, Alexandra Pavlovna Budára érkezésével felragyogni látszott a középkori rezidenciaváros régi fénye: az őt körülvevő magyar arisztokrácia úgy viselkedett, mintha királyné lenne. A menyasszony fényes hozománnyal (rengeteg ékszerrel, arany- és ezüst étkészletekkel, porcelánokkal, díszöltözetekkel) érkezett Magyarországra. A magas szintű reprezentációhoz szokott, és hatalmas magánjövedelemmel rendelkező cárkisasszony megjelenése felpezsdítette a kulturális és társasági életet: ekkor került sor Haydn, majd Beethoven vendégszereplésére. Az élénk udvari életnek azonban hamar vége szakadt: Alexandra Pavlovna két év múlva, 1801-ben, 19 évesen meghalt szülés közben. (A Buda melletti Ürömön emelt kis pravoszláv templomban temették el.)
József főherceg 14 éves özvegysége alatt gyakran volt távol Budától, így igazi udvari élet nem alakult ki. Második házasságát 1815-ben kötötte meg Hermina szász-anhalti hercegnővel, akit két év múlva szintén szülés közben veszített el. Harmadik felesége Mária Dorottya württembergi hercegnő volt, aki 1819-ben lett József hitvese, és 1855-ben, 8 évvel férje után halt meg. Ebből a házasságból egészen 1945-ig éltek Habsburg-leszármazottak Budán.
A palatinus két későbbi, protestáns házastársa kifejezetten puritán udvartartást rendezett be. A nádori család életmódjában nem lépte túl egy vagyonosabb polgárcsalád kereteit, és sok mindent megvalósított a biedermeier kor eszményéből, a csendes családi élet boldogságából. Jól illett ebbe a képbe a családfő "hobbija" is: József alakította ki a Várhegy lejtőin a sokak által megcsodált kertet, amelynek 300 fajta rózsáját a "királyi fenség" gyakran saját kezével metszegette. (A Habsburg családi hagyományhoz tartozott, hogy a fiúk elsajátítottak valamilyen mesterséget; József szenvedélyes kertész volt.)
Mindkét nádorné általános tiszteletet vívott ki Pest-Budán szociális érzékenységével. 1817-ben, az előző év katasztrofális termése miatt fellépő tömeges ínség borzalmai láttán a 20 éves Hermina főhercegasszony kezdeményezésére és védnöksége alatt hozták létre a testvérvárosok arisztokrata hölgyei és előkelőbb polgárasszonyai a budai, illetve a pesti Jóltevő Asszony Egyesületet. A szervezetek a nagy ínség enyhültével szinte a szociális gondoskodás minden területére kiterjesztették tevékenységüket. A fiatalon elhunyt alapító örökébe a harmadik feleség, Mária Dorottya lépett. Az ő támogatásával szerveztek az elhagyott gyerekek számára lelencházat, a munkanélkülieknek "önkéntes dolgozóházat" és szegényházat.
József nádort ötvenéves hivatalviselésének utolsó évtizedeiben osztatlan tisztelet övezte Magyarországon. Népszerűsége Bécsben fel is keltette a gyanút (alaptalanul), hogy az ország elszakításán, egy magyar Habsburg-dinasztia alapításán munkálkodik. Amikor 1847. január 13-án, 71 éves korában elhunyt, az egész ország őszintén gyászolta a "magyar főherceget". Holttestét az általa kialakított nádori kriptában, a Szent Zsigmond-kápolna alatt temették el, ahová leszármazottai 1944-ig temetkeztek. Emlékét törvénybe iktatták, s 1869-ben a róla elnevezett pesti téren állították fel szobrát, a főváros első világi emlékművét - amelyet még egyetlen politikai rendszer sem akart eltávolítani.
Az 1848-1849-es szabadságharcot követően - amikor nemcsak Magyarország 1848-ban kivívott önrendelkezését számolták fel, hanem még a korábbi korlátozott különállását sem kapta vissza -, egy újabb Habsburg, Ferenc József császár unokabátyja, Albrecht került a magyarországi katonai és polgári hatóságok élére. A kormányzói címmel felruházott főherceg 1851. október 14-én érkezett meg Budára. Mivel a palotában még folyt az ostrom utáni helyreállítás, a Sándor-palotában rendezte be udvartartását, s csak 1856-ban költözött át az újjáépített nádori szárnyba feleségével, Hildegard főhercegnővel együtt.
Albrecht főherceg a császár közvetlen helyettese volt Magyarországon, így őt fejedelmi reprezentáció illette meg, s jövedelmeit ehhez mért bőkezűséggel szabták meg. A katonásan kemény főherceg csak lassan engedett a "rebellis" magyar fővárossal szembeni tartózkodásából: feleségével egy idő után el-eljárt a színházba, s a hivatali és társadalmi elitet igyekezett háza körébe vonni. Mivel ezt is inkább hivatali kötelességként teljesítette, feszes estélyei nem örvendtek túl nagy népszerűségnek. Hildegard is igyekezett megfelelni a pozíciójához fűződő elvárásoknak: átvéve József nádor feleségének helyét, felkarolta a fővárosi jótékony nőegyletek ügyét, s ebbéli buzgalmával ki is vívta a polgárok rokonszenvét és elismerését. Amikor azonban 1860-ban az abszolutizmus rendszere megrendült, és Albrechtet visszahívták, a főhercegi pár után nem sok könnyet ejtettek a budaiak sem...