Az újjáépítés
A budai vár második világháborús veszteségeinek mértékét az 1686-os ostroméhoz lehet hasonlítani. Ha a pusztulás arányait nézzük, akkor a török alóli felszabaduláskor "alaposabb" munkát végeztek az ágyúk és a tűz, hiszen akkor szinte csak csupasz falak maradtak. Ha azonban a negyed évezred alatt felhalmozott, most elpusztult építészeti és más anyagi, illetve szellemi javak értékét számolnánk össze, nagyságrendekkel nagyobb összeget kapnánk 1945-ben.
A helyreállítási munkák szinte azonnal megkezdődtek a fegyverek elhallgatása után. Az első feladat a romok eltakarítása volt; a törmeléket a hegy lábánál elterülő Vérmezőre szállították. Az újjáépítésben természetesen a lakóházaké volt az elsőség. A polgárváros helyreállítása során az építészek - művészettörténészek és régészek együttműködésével - igyekeztek a pusztításból előnyt kovácsolni. Rengeteg, 1686 után beépített középkori épületrészt hoztak felszínre és tettek láthatóvá, így több barokk és klasszicista épület nyerte vissza részben vagy egészben középkori homlokzatát. A környezetbe nem illő, értéktelen, sokszor egészségtelen épületrészeket - későbbi emeletráépítéseket, udvari szárnyakat - lebontották vagy átalakították. A restaurálás során két elvet próbáltak összeegyeztetni: minél többet felszínre hozni az épületek múltjából, ugyanakkor esztétikai szempontból egységes összhatást elérni.
A megsemmisült házak helyén eleinte építészeti szempontból semleges épületeket építettek, amelyek nem zavarják meg a környezet stílusának összhatását. A "foghíjak" túlságosan nagy száma miatt fennállt azonban annak a veszélye, hogy végül éppen ezek az egyéniség nélküli épületek határozzák meg a vár összképét. Az 1960-as évektől ezért megjelentek a jelen építészeti stílusát képviselő házak is, tovább gazdagítva a várban egymásra épült építészeti korok együttesét. Ennek a "merészségnek", illetve az ezáltal létrejött összetettségnek a legjellemzőbb példája a Hilton Hotel. A modern épület a neogótikus Mátyás-templom szomszédságában, a kiégett jezsuita kollégium barokk homlokzatának megtartásával épült; ugyanakkor belefoglalták az időközben feltárt középkori domonkos templom maradványait is.
A legnagyobb szabású régészeti kutatásokra a palotanegyedben került sor: a rommá lőtt falak között a középkori paloták maradványait kereső ásatások jelentős eredményekkel jártak. Sokáig bizonytalan volt a hatalmas épületegyüttes sorsa. Felvetődött még az is, nem kellene-e az egészet romként hagyni a háború mementójaként? Szerencsére az ötlet nem talált támogatásra: 1948-ra eldőlt, hogy a királyi palotát külső kontúrjainak lényeges jellemzőit megtartva, homlokzatát némileg leegyszerűsítve, belső tereit viszont teljesen átalakítva építik újjá. A belső átépítés mikéntjét természetesen meghatározta, hogy milyen funkciót szánnak a főváros legnagyobb, a városképet uraló épületének? A hatalomra került kommunista vezetés kormányhivatalokat akart ide költöztetni, és ehhez felaprózni a reprezentatív belső tereket. A helyreállítás azonban az anyagiak hiánya miatt lassan haladt, így 1957-ben még lehetett módosítani az elképzeléseket. Ekkor úgy döntött a kormányzat, hogy a palotában kulturális intézményeket helyeznek el: múzeumokat, a nemzeti képtárt és nemzeti könyvtárt. A hatalmas épület helyreállítása 1985-re fejeződött be: utolsóként az Országos Széchényi Könyvtár költözött be a krisztinavárosi szárnyba. A vár kulturális-központ jellegét a palotában elhelyezett közgyűjteményeken kívül a Várszínház, a polgárváros házaiban berendezett kisebb múzeumok, illetve a Magyar Tudományos Akadémia számos kutatóintézete is erősíti. A Várnegyed ugyanakkor nem vált élettelen múzeumvárossá: a lakóházak túlnyomó többsége megtartotta eredeti funkcióját. Igaz, a lakók nagy része kicserélődött, a házak pedig kényszerűen tulajdonost váltottak: 1945 után a főúri palotákat és a bérházakat államosították. Ma a műemléki védettség alatt álló lakóházak általában az önkormányzat tulajdonában vannak.
Leghosszabb ideig a palota és a polgárváros közt fekvő Szent György tér épületeinek helyreállítása húzódott el. A nyugati oldalon a hatvanas években lebontották az összes épületet, így a súlyosan sérült, de helyreállítható főhercegi palotát és az istállóépületeket, s a helyükön a feltárt középkori romokat mutatják be, parkosított környezetben. A tér másik oldalán álló Sándor-palota külsejét 1989-1990-ben helyreállították, és a 2002-ben befejeződött teljes felújítás után a köztársasági elnök hivatala lett. Legtovább a tér közepén álló Honvéd Főparancsnokság, illetve Honvédelmi Minisztérium épületegyüttesének romjai emlékeztetnek a háborús pusztításra. A vele kapcsolatos elképzelések többször változtak: helyreállítsák vagy lebontsák, s utóbbi esetben mi kerüljön a vár forgalmi központjában lévő területre? A vita végére máig nem került pont.
A gépjárműforgalmat az egész várnegyedben szigorúan korlátozták, mivel egyrészt zavarja a minden évszakban nagy számban érkező turistákat, másrészt a megnövekedett terhelés veszélyezteti a műemléképületeket, illetve az utcák alatt is húzódó barlang- és pincerendszert.
A vár fokozott műemléki védelem alatt áll. Jelentőségét nemcsak az idelátogató turisták nagy száma jelzi, hanem az is, hogy az UNESCO 1987 decemberében a budai várat és környékét a Világörökség részévé nyilvánította.