A két világháború között
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as felbomlásával az ország teljes jogú kormányzati politikai központja a budai vár lett. Itt koncentrálódtak az egyházi és világi főméltóságok, a meghatározó döntések itt születtek.
A két világháború között a Várnegyed jellegét elsősorban a hivatalok határozták meg. A Várpalotában helyezték el 1920. április 1-jétől az államfőnek, a "király nélküli királyság" kormányzójának, a korszak névadójának, Horthy Miklósnak a lakosztályait és hivatalait. Horthy beköltözésével a palota már nemcsak alkalomszerűen, hanem állandó jelleggel vált az államélet szimbolikus - és jórészt tényleges - központjává. Itt tárgyalt Horthy a visszatéréssel próbálkozó, trónvesztett utolsó királlyal, IV. Károllyal, itt fogadta a külföldi államférfiakat, itt tették le esküjüket a kormányok, néha itt tartották a minisztertanácsot és a koronatanács üléseit.
A kormányzó nem a Dunára néző egykori királyi lakosztályokat foglalta el, hanem a Krisztinaváros felőli szárnyban (a mai Széchényi Könyvtár helyén) található vendégszobákban rendezkedett be, a 814 szobából mindössze kilencet foglalva el. 1940-ben nagyobbik - kormányzóhelyettessé választott - fia családalapítása alkalmából alakítottak ki még egy négyszobás lakást ugyanitt. Életmódját egy hivatalnok rendszeressége és bizonyos polgári egyszerűség jellemezte. Ebből a szerepből csak a protokolláris eseményeken lépett ki, ahol - az állam megtestesítőjeként - neobarokk pompa vette körül. A palota képéhez hozzátartoztak a kormányzó személyes védelmét ellátó testőrök, illetve alabárdosok, valamint a Szent Koronát őrző koronaőrök.
A várba az államfő társadalmi kötelezettségeivel együtt járó jótékonysági kerti ünnepélyek, a különböző társadalmi és politikai szervezetek hódoló felvonulásai, névnapi köszöntései, a diplomáciai kar számára adott újévi fogadások vittek életet. A köszöntő vagy évfordulókra emlékező felvonulásoknak általában a belső nagy oroszlános udvar szolgált helyszínül: ezek a menetek gyakran este, fáklyákkal, lampionokkal kivilágítva érkeztek, katonazenekar kíséretében, s a résztvevőket a kormányzó a palota erkélyéről köszöntötte.
A királyi palotának, amely már puszta létével is a trianoni békeszerződéssel megsemmisített történelmi Magyar Királyságra emlékeztetett, fontos szerep jutott a konzervatív-neobarokk rendszer ideológiájában is. A vár az állami rangra emelt Szent István-, illetve Szent Korona-kultusz központi terévé vált az itt őrzött Szent Jobbnak, illetve a koronázási ékszereknek köszönhetően. A palota kápolnájától indultak, illetve ide értek vissza a legnagyobb állami ünnepen, augusztus 20-án tartott reprezentatív körmenetek a Szent Jobbal. Ennek résztvevői hivatali-társadalmi rangjuk alapján szigorúan megszabott sorrendben foglalták el helyüket a menetben.
A vár idegenforgalmi vonzerejét is fokozták az őrségváltások látványosságai vagy a palota látogathatóvá tett díszterme. Itt állították ki 1938-ban, az államalapító Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából a koronázási ékszereket, amelyeket két nap alatt százezrek tekintettek meg.
Ugyanakkor 1918-1919 forradalmai sem hagyták érintetlenül a régi hatalom jelképét. A mozgalmas hónapokban a palota udvara is többször vált demonstrációk színterévé. A korábban elzárt kertet az 1918-as októberi forradalom után megnyitották a közönség előtt (ám miután a vár államfői rezidencia lett, ismét megközelíthetetlen magánterületté vált). 1919-ben, a kommunista Tanácsköztársaság bukása után, augusztustól az év végéig a párizsi békekonferencia meghatalmazott képviselői - az antant-hatalmak küldöttei, többnyire tábornokok - laktak a palotában kíséretükkel.
Az államfőén kívül a Várnegyedben számos más hivatal is működött. A Sándor-palotában a miniszterelnökség, vele szemben a Külügy- és a Honvédelmi Minisztérium, a Szentháromság téren a Pénzügyminisztérium, az Országház utcában pedig a Belügyminisztérium rendezte be hivatalait - jórészt dualizmus kori örökségként. Több külképviselet is a várban talált megfelelő rezidenciát (lengyel, német, portugál, vatikáni).
A lakóházak jelentős része megmaradt az arisztokrata családok tulajdonában, s a vár továbbra is a régi mágnáscsaládok egyik tömörülési pontjának számított. A nagypolgárság leggazdagabb családjai közül is vásároltak néhányan várbeli palotát.