A vendégváró vár
Ha vásárolni nem is jártak oda, azért gyakran megfordultak idegenek a várban, köszönhetően az ott székelő katonai parancsnokságnak, városi és kormányhivataloknak, megyeházának, templomoknak és iskoláknak. Magától értetődő tehát, hogy a vendéglátásnak régi, gazdag hagyományai vannak itt.
Szállást legkorábban a Vörös Sünhöz címzett fogadóban lehetett találni, amelyet már 1696-ban említenek a források. Ennek nagytermében bálokat is rendeztek, és itt léptek fel az 1760-as évektől a Budára látogató vándorszínészek is. Amikor II. József Budára helyezte át Pozsonyból a kormányhivatalokat, a megnövekedett vendégforgalomhoz a Vörös Sün kevésnek bizonyult. A város ezért 1784-ben megvásárolta a Fortuna-házat, amely Buda legjobb, legismertebb fogadója lett, s amelyben főrangúak is gyakran megszálltak. Egyik fő vonzerejét a szép kilátás adta: kerthelyiségét a Panorámához címezték. Kényelmesen bútorozott szobákkal várta az utazókat, szép kávéházát - ahol 1792-ben már biliárdasztal is állt - természetesen a budai polgárok is látogatták.
A vendéglők közül a török után elsőként a Zöld Koszorúhoz címzettet említik, amely a Szent György tér nyugati oldalán állt, és még a 19. század végén is működött. Szintén a 18. század elején nyílt az Úri utcai Fehér Hattyú.
A 18. század közepén az idegennek azonban nem a szerény vendéglők tűntek fel elsősorban, hanem a sok kocsma. Itt ugyanis, - ahogy egy városleírásban olvashatjuk - "minden háztulajdonosnak és minden szőlőbirtokosnak jogában áll bormérést nyitni. Ritkán mulasztja el valaki a kedvező alkalmat és kiakasztja ajtaja elé a zöld ágat, ha nem tudja a borát hordóban eladni."
Hamar megjelentek a "józanabb" vendéglátóhelyek is. Az első cukrászda a Szentháromság téren nyílt 1740 körül. A leghosszabb életűnek viszont Schwabl Ferenc vállalkozása bizonyult, aki 1827-ben nyitotta meg üzletét a Szentháromság utcában. Utóda, Richter Leonhard készíttette az 1830-as években egy Krautsiedler nevű asztalossal és Dunaiszky Lőrinc pesti szobrásszal az üzlet máig fennmaradt, műemlékké nyilvánított biedermeier berendezését. Akkoriban hatalmas összegnek számító 4000 forintba kerültek a bútorok. Arannyal bevont asztaldíszeit később lakodalmakra, sőt püspöki beiktatásokra is kikölcsönözték. Többszöri tulajdonosváltás után került az üzlet 1884-ben Ruszwurm Vilmos tulajdonába, akinek nevét máig viseli a legrégibb folyamatosan működő magyarországi cukrászda.
A vár vendéglátóipara a 19. században élte fénykorát. A kormányhivatalok alkalmazottai és ügyfelei, illetve a nyugodt, ódon hangulat kedvéért idelátogató budapestiek elegendő keresletet biztosítottak a szép számú, igényesebb vagy szerényebb vendéglőnek. (Ezek egy része az utóbbi évtizedekben - legalább nevében - újjáéledt.) Kitűnő konyhájáról volt híres az 1856-ban megnyílt Fehér Galamb, amely 1944-ig működött, mígnem a házat bombatalálat érte. Népszerű hely volt a Baumann vendéglő a Fortuna utcában, a Fekete Holló az Országház utcában, a Tárnok kávéház a Tárnok utcában. Utcanév is megörökíti az 1860-as években nyílt Hackl-féle sörház emlékét: tulajdonosa lett - nevét magyarra fordítva - a Balta köz névadója.
A budai társasági élet legelőkelőbb intézményei a kaszinók voltak, amelyből az idők folyamán kettő is működött a várban. A régi kaszinók - a szó ma használatos jelentésétől eltérően - nem a szerencsejátékok intézményei voltak, hanem a felsőbb társadalmi rétegek klubjai. Az első 1787 végén nyílt meg a Várszínház mellett a volt karmelita kolostorban. Nagy játékterem kártyaasztalokkal, sakk-készletekkel és táblajátékokkal, két biliárdszoba és egy étterem - nyáron terasszal - várta az előkelő közönséget, melyet zenészek is szórakoztattak, vasárnaponként pedig táncmulatságot rendeztek.
A néhány év után megszűnt kaszinó félszáz év múlva, 1841-ben éledt újjá. Az intézményt 1827-től gróf Széchenyi István terjesztette el Magyarországon, hogy elősegítse a születési, vagyoni és szellemi elit közeledését. A budai kaszinó a Dísz tér északi szélén állt Marczibányi-házat bérelte ki. Az 1910-ben lebontott egyemeletes copf stílusú palota a vár egyik legszebb épületének számított. A kaszinó járatta az összes magyar politikai lapot, és kisebb könyvtárat is gyűjtött. Termei egész nap nyitva álltak, vendéglőse reggelitől vacsoráig a tagok rendelkezésére állt. Természetesen nem hiányozhattak belőle a játékszobák sem. A kaszinóban csak a férfiak jártak össze esténként, az otthon hagyott családot (feleségeket és gyerekeket) időnként hangversenyekkel és bálokkal igyekeztek kárpótolni. A kaszinóbál a vár legrangosabb társasági eseményének számított; erre a célra a régi Országház termeit szokták kibérelni.