Királykoronázások Budán
Buda az újabb korban háromszor volt királykoronázás színhelye: 1792-ben I. Ferenc, 1867-ben Ferenc József, 1916-ban pedig IV. Károly uralkodóvá avatási ceremóniája zajlott a várban. Ezek az ünnepségek elég pontosan meghatározott szertartásrend szerint zajlottak, de bizonyos mozzanataik a körülményektől (a király egyéni kívánságaitól vagy a politikai helyzettől) függően változhattak, miként az egyes helyszínek is áthelyeződhettek.
I. Ferenc koronázását 1792. június 6-ára tűzték ki. Az ünnepségsorozat azonban már négy nappal korábban, a királynak és kíséretének bevonulásával megkezdődött. A hosszú kocsisor élén haladó uralkodó a Bécsi kapun át, a város kulcsainak jelképes átvétele után lépett be a várba. A tanács hódolatnyilvánítása, diadalkapu, zeneszó, ünnepélyes istentisztelet, este pedig díszkivilágítás üdvözölte a fiatal királyt és feleségét.
A koronázásra az akkor használaton kívüli ferences (a későbbi Helyőrségi) templomban gyűltek össze a rendi Magyarország előkelőségei. A szertartást a régi szokásnak megfelelően a hercegprímás esztergomi érsek, Batthyány József végezte a nádor, Sándor Lipót közreműködésével (aki egyébként a király öccse volt). A ceremónia végeztével - amit a bástyákon elhelyezett ágyúk dörgése és a város összes harangjának zúgása adott hírül - a király és kísérete gyalogosan átvonult a Mátyás-templomba, ahol aranysarkantyús vitézeket avatott. A menet élén haladó tárnokmester lóhátról a koronázás emlékére veretett arany és ezüst pénzérméket szórt a hatalmas tömeg közé. A kitüntetési szertartás után a király lelovagolt a Vízivárosba, hogy a kapucinusok temploma előtti emelvényen letegye a koronázási esküt, a mai Margit híd közelében emelt koronázási dombon pedig elvégezze a jelképes kardvágásokat a négy égtáj felé: ezek jelképezték, hogy országát minden ellenséggel szemben megvédi.
A hagyományok szerint ugyan, de különösen látványos ünnepség keretében zajlott le 1867. június 8-án Ferenc József koronázása Budán és - ezúttal először - Pesten. A nagy pompával akarták megpecsételni a nemzet és az uralkodó közötti kibékülést. (Ferenc József ténylegesen már 1848-tól, tehát csaknem két, feszültséggel teli évtized óta gyakorolta a hatalmat. Az ő nevéhez fűződött az 1848-1849-es szabadságharcot követő véres megtorlás.)
A látványosságok egy héten át tartottak, s a királyi pár budai bevonulásával kezdődtek. Az előkészületek, azaz az országgyűlés és az uralkodó közti jelképes aktusok - a dokumentumok aláírása, átadása, a koronázásra való felkérés - helyszíne a királyi palota trónterme volt. A koronázási ékszereket a koronázás előtti napon vitték át a koronaőrök harangzúgás közepette, a katonaság sorfala között a Mátyás-templomba. A templom belsejét szőnyegekkel, kárpitokkal és zászlókkal díszítették, s díszes trónszéket állítottak. A koronázás napján a palotától induló menetben ott haladt a korabeli Magyarország teljes politikai és egyházi elitje. A király magyar tábornoki egyenruhában, lóháton tette meg a pár száz méteres utat, két oldalt pedig Pest és Buda elöljárói kísérték.
A Mátyás-templomban szigorúan meghatározott szertartás szerint most is az esztergomi érsek végezte el a királlyá avatást. A legfontosabb mozzanatnál, a Szent Korona felhelyezésénél a (nem létező) nádort helyettesítő Andrássy Gyula gróf miniszterelnök segédkezett. Erzsébet megkoronázására szintén az oltár előtt került sor: ehhez rövid időre "kölcsönvették" Ferenc Józseftől a Szent Koronát. Liszt Ferenc erre az alkalomra írt Koronázási miséjének meghallgatása után a király a nemzetiszínű posztóval bevont úton gyalog átment a helyőrségi Mária Magdolna-templomba az aranysarkantyús vitézek avatására, miközben a lovon haladó pénzügyminiszter emlékpénzeket szórt a nép közé.
Ezután a király és kísérete hosszú lovasmenetben a Lánchídon át a pesti belvárosi templomhoz vonult. Az itt felállított emelvényen, az országgyűlés tagjai előtt tette le a királyi esküt. A Lánchíd pesti hídfője előtt emelt koronázási dombon végezte el Ferenc József lóháton a négy kardvágást, ami "valami lovagkori varázst öntött a jelenetre" - írta az egykorú tudósító.
Az ünnepségek a hivatalos szertartás befejezése után még napokig tartottak. A budai palotában egy hétig minden nap 180-an voltak hivatalosak a királyi asztalhoz. A pestiek a Városligetben, a budaiak a Vérmezőn mulathattak a koronázás estéjén: ökörsütés, ingyen kenyér és bor, tánc és népies sportversenyek tették emlékezetessé a napot. Másnap a két koronázó város a régi szokás szerint természetbeni ajándékokkal (terményekkel és állatokkal) kedveskedett a felséges párnak. A koronázási jelvényeket három napra közszemlére tették a Mátyás-templomban: ezek visszavitele tett pontot az ünnepségsorozat végére. A nagy kibékülést a király a maga részéről azzal pecsételte meg, hogy az országgyűléstől koronázási ajándékul kapott százezer aranyat az 1848-1849-ben megrokkant honvédek segélyezésére ajánlotta fel, és teljes amnesztiát hirdetett a politikai elítéltek számára.
Ferenc József utódát, az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták királlyá. A javában zajló világháború közepette az ünnepségek szerényebbek voltak ugyan mint 1867-ben, s azokat biztonsági okokból a vár területére korlátozták, de azért igyekeztek minél többet felmutatni a történelmi Magyar Királyság fényéből.
Reggel ágyúdörgés és harangzúgás közepette vonult a koronázási menet a királyi palotából a Mátyás-templomba. A fiatal király és felesége nyolc fehér lóval vontatott rokokó hintóban tette meg a rövid utat. Az ősi szertartást most is az esztergomi érsek celebrálta, a miniszterelnök, Tisza István gróf közreműködésével. Utána sor került a királyné, Zita megkoronázására. Ezúttal a koronázás helyszínén, a Mátyás-templomban avatta fel az új uralkodó az aranysarkantyús vitézeket is. A máskor pusztán protokolláris mozzanatnak különös drámaiságot kölcsönzött, hogy a kitüntetéshez ezúttal egy éppen zajló borzalmas háború többnyire súlyosan rokkant, csonkolt katonái sorakoztak fel...
A koronázási esküt a templom előtt, a Szentháromság-szobor mellett felállított emelvényen mondta el IV. Károly, majd lóháton a Szent György térre vonult, hogy az itt emelt dombon megtegye a hagyományos kardvágásokat. A szimbolikus ígéretet, az ország megvédését IV. Károly nem tudta megtartani: a Magyar Királyságot két esztendő múlva darabokra szakították a győztesek...